„Húsz éve rettegtem ettől a pillanattól!” – Keleti Ágnes fia a Mandinernek

„Nem kellenek a kavicsok és a kövek! Anyám rajongásig szerette a virágokat, úgy hogy ezzel legyen tele a sírja! Biztos vagyok benne, hogy ő is így akarná!”

Bíró-Keleti Rafael hangja ellentmondást nem tűrően hasított a levegőbe, miközben édesanyja január 9-i temetését szervezte az Október 6. utcai lakásban a különböző intézmények vezetőivel és a családtagokkal.

Mint azt a Mandiner is megírta, 2025 szomorú hírrel kezdődött nem csak Magyarország, hanem a világ sportrajongói számára is: 103 évesen elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója.

„Folyamatosan árad felénk a szeretet”

Lapunknak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy Bíró-Keleti Rafael édesanyja lakásában idézte fel, miként is teltek az utolsó napok. Miután elintézett jó néhány telefont, az egyik nagyszobában ültünk le, és szinte kérdezni sem kellett, egyfolytában mesélt – Keleti Ágnesről, az édesanyjáról. 

„Elnézést, hogy így megvárakoztattam, csak rengetegen hívnak: Izraeltől Ausztrálián át Amerikáig. Képzelje, van egy lengyel újságíró, aki annyira tisztelte anyukámat, hogy január 9-én busszal eljön Budapestre, majd a 18 órás út után, közvetlenül a temetést követően már megy is haza – mondanom sem kell, újra autóbusszal. Folyamatosan árad felénk a szeretet, és ez hihetetlenül jó érzés. A Covid-időszak alatt rengeteg baráttal megszakadt a kapcsolat, de miután az élet visszatért a régi kerékvágásba, sorban jelentkeztek, és jelen voltak az életünkben” – mondta.

„Ez volt édesanyám szobája. Alig telt el néhány nap, hogy elment, így talán érthető: nagyon nem szeretek itt lenni. Még minden rá emlékeztet, minden ugyanúgy van a helyén, mint amikor itt élt velünk. Hogy milyen viszonyban voltunk? Nekem nincs családom, nincsenek gyermekeim, így talán nem kell különösebben indokolnom, hogy mennyire szoros volt a kapcsolatunk. Naponta kétszer jártam fel hozzá: mindig együtt ebédeltünk, majd miután végeztem a napi dolgaimmal, öt óra után szintén feljöttem hozzá. Amikor nem voltam itt, a házvezetőnőktől folyamatosan kérdezte, mikor jön már a fia. Amikor megérkeztem, megnyugodott. 

mindent újra kell organizálni... A két házvezetőnő, Andrea és Linda még egy hónapig itt élnek a lakásban, de utána már kiköltözünk ebből az ingatlanból. Nekem van egy kisebb, 50 négyzetméteres lakásom, és bérlek egy 110 négyzetméteres helyet, ahol divattervezőként dolgozom, de úgy tervezem, hogy a kettő helyett majd egy ingatlanban élek tovább” – folytatta Bíró-Keleti Rafael. 

Már semmi sem lesz olyan, mint korábban

„Egészen addig, amíg anyu be nem került a kórházba, tele volt életkedvvel, vidámsággal. Tudom, hogy a karácsony nem zsidó, hanem keresztény ünnep, de azért mi megszoktuk ünnepelni. Nézze meg, itt egy fénykép anyámról. Talán az utolsók egyike – mutatta Keleti Ágnes fia. –

„Anyám múlt hét szerdán betegedett meg, nekem pénteken lett volna egy repülőjegyem Milánóba, úgy terveztem, hogy egy hosszú hétvégét töltök el a divat fővárosában. A születésnapomra, február negyedikére pedig egy athéni utat terveztem be – lehet, hogy most már abból lesz semmi... Édesanyám nélkül már semmi sem lesz olyan, mint korábban. Hihetetlenül szerették őt az emberek! Amikor lementünk sétálni, alig tudtunk néhány métert menni, egyből leszólították az emberek, mindenki közös fotót akart vele csinálni, ő pedig rögtön mosolygott, teljesen megváltozott az arca, és mint egy igazi tornász, egyből pózolni kezdett. Elnézést, hogy kicsit csapongok, de sorban törnek föl az emlékek” – magyarázta Bíró-Keleti Rafael. 

„Szinte halála napjáig egy igazi dáma volt”

„Anyám nagyon szerette a gyerekeket, a kisállatokat. Kedvelte a vidám színű ruhákat, a fekete színtől viszolygott. Az ékszerekért viszont odavolt. Szinte halála napjáig egy igazi dáma volt, szerette, ha a házvezetőnő hosszú ideig fésülte a haját. Élete végéig nagyon szerette a rendet és a tisztaságot is! Andreával mindig együtt takarítottak, együtt húzták át az ágyneműket, aki persze, hagyta, hogy anyám irányítsa őt, és ez mindig nagy élmény volt számára” – fogalmazott Keleti Ágnes fia. 

„Az egyik barátom, Roli hívott föl, hogy anyám rosszul van, menni kell vele a kórházba. Kicsit nehezen vette a levegőt, de az ápolók adtak neki valami nyugtatót és jobban lett. Másnap benn voltunk nála a kórházban, Tamással, a sajtótitkárral együtt, és amikor meglátott minket, csak annyit mondott, de jó, hogy itt vagytok! Ezt követően hihetetlenül erősen megszorította a kezem, majd még felolvastam neki, hogy az emberek szerte a világban mennyi üzenetet küldtek neki, és mennyire drukkolnak a felépüléséért. A következő napon már egyre nehezebben vette a levegőt, és rengeteget aludt, majd másnap reggel hívtak a kórházból, hogy anyu szépen, csendben, megbékélve az itteni világgal, csendesen elaludt. Örökre. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy az orvosok részéről – tisztelet a kivételnek – nem sok empátiát tapasztaltam. Amikor a zárójelentésért mentem be a kórházba, szinte nekem kellett súgnom, hogy ilyenkor ilik részvétet nyilvánítani az elhunyt hozzátartozójának. S nem csak azért, mert Keleti Ágnesről, a Nemzet Sportolójáról, az ötszörös olimpiai bajnokról van szó – ezt minden családtag megérdemli” – közölte Bíró-Keleti Rafael. 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás